Ági cikkei és egyebek/ Articles and Other Reflections by Ági

Ez a Washington Post cikk ( Hiding in N. Virginia, a daughter of Ausdchwitz ) nagyon ügyesen van megírva. Igaz, hogy nagyon nehéz olvasni, úgyhogy nem biztos, hogy mindenki végigolvassa addig a pontig, amíg kiderül a mondanivaló. A szerző, Thomas Harding, Hanns Alexander, a Höss-t elfogó (eredetileg német zsidó) brit tiszt leszármazottja, a   “Hanns and Rudolf: The True Story of the German Jew Who Tracked Down and Caught the Kommandant of Auschwitz ” c. könyv írója.  Először rettentően felment a vérnyomásom, mert úgy tűnt, hogy a cikk nem csak arról szól, hogy Brigitte, Rudolf Höss lánya eléggé megbűnhődött mindenért, amit az apja tett, miközben ő csak gyerek volt az Auschwitz melletti villában, hanem arról is, hogy ezek a hülye zsidók még mindig nem bírják túltenni magukat Auschwitz-on. Ugyanis Brigitte zsidó főnöke, aki évtizedekig úgy tett, mintha nem gyűlölné, most, öregségében mégsem hívja már fel sosem. De pár csavar után, a második oldal végére kiderül, hogy ez a zsid...

A Rumbach utcai zsinagógában berendezett Ámos Imre kiállítás nagyon tetszett és meg is érintett. Pont egy ilyen helyszín illik Ámos életművéhez és sorsához: egy romos zsinagóga. Méghozzá az a romos zsinagóga, ahol bizonyos értelemben elkezdődött a magyar Holokauszt, mert itt gyűjtötték össze a Kamanyec-Podolszkba deportált zsidókat. Az Ámoshoz kapcsolt kortárs költői reflexiók is nagyon tetszettek, különösen kettő fogott meg. Takács Zsuzsáé azért, mert az öccsét, akinek haldoklásáról megemlékezik, Josét, ismertem. Ferdinandy Györgyé pedig nagyon szemléletesen leírta, hogy 1944-ben az összes 7-8 éves osztálytársa is értette, hogy hova viszik a zsidókat... Magában a zsinagógában annyira odatartozónak éreztem magam, hogy megint rácsodálkoztam: hogy lehet, hogy nem vagyok vallásos? Keresztény templomokban is éreztem már ezt, szóval ez nem a zsidó identitásról szól, és közvetlen élményektől függetlenül is él bennem ez a hiányérzet, érzem, hogy én nem szabad akaratból vagyok agnosztikus,...

Az "Előtted az élet" (Tutta la vita davanti) című olasz film nagyon érdekesnek ígérkezett a története alapján és jól is indult. Adott egy friss filozófia diplomás lány, aki nem talál állást az egyetemi világban, de máshol sem nagyon, úgyhogy végül telemarketinges lesz egy borzalmas multinál. Hihetetlenül fölösleges háztartási gépeket kell elsóznia iszonyat drágán. A multik HR stratégiáját és hiéna üzletpolitikáját (valamint üzleti erkölcsét) kiválóan kifigurázza a film. Ezen kívül  még azok is átverik Martat (Isabella Ragonese alakítja), a főszereplőt, akiknek a szerepe teljesen más lenne: a saját fidanzato-ja, és a szakszervezetes Giorgio is, aki nemcsak lefekszik Marta barátnőjével, de kiderül, hogy mindkettejükkel úgy kezdett ki, hogy közben nős és van gyereke is. A három negyedénél azonban megbicsaklott a cselekmény és teljesen indokolatlanul vidám a lezárás, miután már tragédia tragédiát követett: volt öngyilkosság, börtönbe kerülés, idegösszeomlás, prostitúcióba sodr...

Július 18. és 21. között Kassán volt az egész család a MAZSIKE (Magyar Zsidó Kulturális Egyesület) által szervezett kulturális zarándoklaton. Apu idei 70. születésnapja volt az egyik apropó, amiért el akartunk menni Kassára, ugyanis ott született. Egy gyerekkori fényképalbummal felszerelkezve pásztáztuk a főutca minden házát, aminek van kovácsoltvas erkélyrácsa, hogy megtaláljuk a szülőházát. A fényképek persze főleg egyéves apukám megörökítését szolgálták, de a hátterében látszik az erkélyrács és a szemközti ház homlokzata. Szülőházkeresőben már 10 évvel ezelőtt, amikor apu 60 éves is volt, jártunk Kassán, de fényképalbum nélkül. Persze önmagában attól, hogy tudjuk hogyan nézett 1944 nyarán az erkély, nem tudtuk beazonosítani azt a bizonyos házat. De sikerült belelkesítenünk az egyik tüneményes helyi idegenvezetőnket, Czima Erzsikét, aki rájött a megoldásra, amire már rég rá kellett volna jönnünk, főleg az a ciki, hogy nekem, történészpalántának nem jutott sosem eszébe: megnézi az 19...

Apu 70. szülinapi bulijának képei itt láthatók albumba rendezve.

Sokkal kevésbé jó ez a könyv, mint amire számítottam. Ugyanakkor a rengeteg információ, amit megtudtam belőle nagyon elgondolkodtatott és a műfaj problémája is foglalkoztat. Ez egy család életrajza, és éppen ezért nem működik igazán szerintem. Egy életrajzban pont az a jó, hogy egy adott személyről minden elérhető kikutatott információt megtudhatunk, és nyilván csak akkor kezdünk bele egy életrajz olvasásába, ha nagyon érdekel az illető élete és személye. Egy családnál már bizony előfordulhat, hogy a szereplők többsége nem érdekli az olvasót, és Alexander Waugh mintha néha maga is elveszítette volna a fonalat, időnként kevesebb lánygyerekről beszél, mint ahány volt a Wittgenstein családban, (szegény Lenkáról feledkezett meg). Nem is csodálom, hogy elvesztette a fonalat ennyi szereplő és memoár mellett. A legtöbb Wittgenstein nagyon is tudatában volt önmaga és családja fontosságának, ezért rendesen keletkeztek egymásnak néha ellentmondó családi visszaemlékezések. Az igaz, hogy Ludwi...

Nem pont most történt, de ma találtam meg a Napvilág Kiadó honlapján Körmendi Ferenc Júniusi hétköznap c. regénye leírásánál egy saját blogbejegyzésemre mutató linket a "Sajtóvisszhang" szekcióban: http://napvilagkiado.eu/webaruhaz/shop.product_details/1-ujdonsagaink/flypage.tpl/825-juniusi-hetkoeznap/  Nagyon megtisztelve érzem magam és fel vagyok dobva, a végén talán tényleg sajtómunkás leszek. Ebből az alkalomból eszközöltem két apró javítást ebben a régi blogbejegyzésemben: http://kelemenagnes.blogspot.hu/2012/06/ujra-kiadtak-kormendi-ferenc-egyik.html