Ulickaja: Jákob lajtorjája
Számomra egyáltalán nem tartozik a legjobb Ulickaja könyvek közé a Jákob lajtorjája , de talán a legfontosabb. Az utolsó száz oldalon sok sokat sírtam, úgy érzem, hogy ez Ulickaja utolsó könyve és az ő búcsúja az élettől. Ne legyen igazam, de ez beletartozik abba a kevés teljesen irracionális meggyőződésembe, amikben hiszek. Az egyik ilyen meggyőződésem sajnos beigazolódott: a nagypapám 74. születésnapján megéreztem, hogy 75. már nem lesz. Egy másik ilyen verifikálására még várni kell: az, hogy nagyon hosszú életem lesz. Sokáig tartott elolvasni, mert egy jelents része a nagypapa (Jakov) a nagymamához (Maruszja) írt leveleiből áll, és ezek elég bénék és unalmasak, főleg a fiatalkoriak. Utólag azonban van értelme ennek a stílusnak, mert így szép ív rajzolódik ki, amikor összevetjük őket azokkal a levelekkel, amiket középkorú és idős emberként ír. Miközben Jakov egyre bölcsebb és kifinomultabb lesz az öregedéssel, Maruszja nyitott avantgarde művészből keményvonalas kommunistává faku