Ági cikkei és egyebek/ Articles and Other Reflections by Ági

Általában szépirodalom szokott lenni az a könyv, amit olvasok a munkával kapcsolatos könyvek mellett, és amint befejeztem egy ilyet, azonnal elkezdek egy másikat. Egyfajta lelki szükséglet, hogy közvetlenül elalvás előtt és a mindennapi élet során adódó holtidőkben (várakozás, tömegközlekedés) szépirodalmat (majdnem mindig regényt, nagyon ritkán novellát) olvassak, képzeletbeli történeteket és ne szakmát.  Ezen a nyáron viszont úgy döntöttem, hogy időt kell szánnom arra, hogy fejlesszem önmagam, hogy rendesen kialakítsam a véleményem olyan témákról, amik nagyon foglalkoztatnak és nem rendesen megalapozott véleményem van róluk, hanem inkább olyan szekértábor alapján felvett véleményem. Úgyhogy mostanában az általában regényolvasásra szánt időben művelem magam. Izraellel és a megszállt területekkel kapcsolatban mondjuk nem az a legjobb kifejezés, hogy nem tudtam eleget és ezért csakúgy automatikusan kiválasztottam azt az álláspontot, amit általában a hozzám hasonló világnézetű és polit

I discovered the only novel Stefan Zweig finished and published in his lifetime,  Beware of Pity (the original title is Ungeduld des Herzens ) by sheer chance when working in the Massolit Café and bookstore. First it was the title that glued my gaze to the bookshelf and I immediately thought I must look into this book and most probably even buy it because irritation with being pitied is something I have been giving a lot of thought recently. Then I realized that this book was written by Stefan Zweig which made it even more irresistible, since his The World of Yesterday was a very formative reading experience for me. I am also generally a big fan of that generation of Austrian Jeish authors, including Stefan Zweig, Arthur Schnitzler and Joseph Roth.  This post is going to be something like a book review without spoilers, so you can both read this and the novel afterwords. However, this post will also include a lot of personal reflection on my own life experience through the liter

As I promised, this post will be about a more positive aspect of life than the previous one. So, right after the event detailed in my previous post, a traveller at the bus station asked me how to find the metro station he needed. I needed the same line, so we took the metro together. This was his first time in Berlin, in the framework of a larger first trip to Europe, so he was wondering what to see and whether I was willing to show him some Berlin basics. Alas, during the pretty long metro ride he learned what I had just gone through, so he was only expressing interest in hanging out together and see sights as opposed to wander around alone. The next they was Pentecoste Monday which meant that the archives were closed so I was free for sightseeing. I showed him some of the "must see" sights of Berlin, such as the Brandenburger Tor, Unter den Linden, Tiergarten, the Reichstag, the Museum Island, Alexanderplatz, we also bought some books in a flea market. Thanks to him I ende

hence I am going to write my disturbing thoughts about a recent break-up. If you have advice how to best cope with these feelings, your comments are welcome. So, this post is meant to fill 3 functions: ·          get this negativity out of myself ·          avoiding overburdening my friends and family with repetitive complaints ·          collect positive thoughts This split up had to happen, however, I am very bothered and angry with myself for the fact that it was not me who said it. I missed the right moment and thereby gave the possibility to the other to humiliate me as a farewell. Another disturbing thought is that I will never know if he purposefully and maliciously manipulated me into this situation or he said out the final word out of sudden intense rage. I know it is always the case that we cannot know the full story from the other’s perspective, but it might be understandable that I, as a person who is striving to be an intellectual, hate not understanding things.

Warning: this post is written out of intense temporary rage. I have probably been spoilt too much with my research trips to Italy where archivists (among others) are super empathetic and take it into consideration that foreign researchers have a limited time to conduct their research there, hence they let them stay longer than the official opening hours. Moreover, they are willing to stay there half an hour longer to enable the researchers to finish what they need to go through. In addition, they are interested in people as humans, talk to them, invite them for coffee. To sum up, it is a great experience to research in an Italian archive. In Vienna and Prague I did not experience such extra kindness, but there is a basic level of politeness and helpfulness. In addition to the awareness on the part of the archivists that it is actually beneficial for them that researchers use their materials in their work. With the acknowledgement that also in Berlin the director of the Technical

Figyelmeztetés: a bejegyzés hirtelen haragból íródik. Valószínűleg el voltam kényeztetve az olaszországi kutatóutakkal, mert ott szuper empatikusak a levéltárosok (is), és figyelembe veszik, hogy a külföldi kutatóknak korlátozott idejük van, ezért hagyják, hogy tovább ott maradjanak, mint a hivatalos nyitvatartási idő, sőt hajlandók a saját munkaidejükhöz hozzáadni fél órát. Arról nem is beszélve, hogy érdeklik őket az emberek, beszélgetnek, meghívják kávéra, szóval nagyon jó élmény ott lenni. Bécsben és Prágában nincs ilyen extra jófejség, de megvan az elemi udvariasság és segítőkészség. Meg tudatában vannak annak, hogy végső soron nekik is jó, ha valaki használja az anyagaikat a munkájához.  Annak elismerésével, hogy Berlinben is a műegyetem levéltárának igazgatója nagyon jó fej és segítőkész (és ő is ott maradt egyszer miattam fél órával tovább egyszer, sőt felajánlotta, hogy segít kiolvasni a nehéz kézírásokat), most fröcsögni fogok a Humbold Egyetem Levéltáráról.   A

·          ugyanebben az épületben van a Museo Europeo degli studenti is ·          de ez egy tudománytörténeti múzeum és amúgy 16. sz. freskük vannak a falakon ·          a nagy része nekem unalmas volt régi műszerek, térképek, hadimakettek ·          de ami érdekes volt, azért abszolút megérte bemenni: a bolognai 18. sz. szülészeti iskoláról szóló teremben 18. sz. modellek vannak a méhről és  magzat fekvéséről mindenféle variációban (ikerterhességek is) és nagyon pontosak! mondjuk a mindenféle beteg magzatok és magzathelyzetek elég sokkolóak, ne terhesen nézzétek meg ezt a múzeumot. A baba nyúlszájának okáról egyébként azt gondolta ez az iskola, hogy ha egy terhes nőt egy béka megnyúzására kényszerítenek annak ellenére, hogy ettől undorodik, akkor a nő gyermekének nyúlszája lesz. Hát, kíváncsi vagyok, hogy hány nővel történt pont ez… ·          ezen kívül az anatómiai modellek is nagyon érdekesek, pl. van egy női viaszfigura, amiből kivehető a csontozat és levehető a hasa, í

• ingyenes belépő (legalábbis diákoknak, amúgy nem tudom) és privát tárlatvezetést is kaptam szintén ingyen :)  • pár nagyon érdekes tény, amit itt tudtam meg: a középkorban a rektort a diákok maguk közül választották! szóval miközben főnök volt a rektor, vizsgákra járt a professzorokhoz, nesze neked összeférhetetlenségi aggodalmak a beavatási szertartás lényege az volt, h az ember megszabaduljon személyisége „állatias” jegyeitől, mert a diákok a társadalom nagy részével szemben nem fizikai munkával fognak onnantól kezdve foglalkozni, hanem a szellemieknek szentelni magukat  mondjuk ehhez képest az ivás nagyon központi szerepet játszott a diákéletben, mint a Carmina Buranából is tudjuk meg ebből a kiállításból is volt, amikor tényleg gólyaálarcot kellett felvenniük a gólyáknak a diákok védőszentjei Alexandriai Szt. Katalin és Bari Szt. Miklós. (hát ezt sajnos nem tudom úgy leírni, h ne hangozzék rettentő hülyén magyarul). Utóbbi Mikulásként nagyobb karriert is befutott. Amú

márc. 18. szombat-Lviv ·     ez a nap nagyon-nagyon jó volt, mert a nagy részét egy nagyon jó barátnőmmel töltöttem, akivel együtt jártunk a CEU-ra a mesterszak idején és azóta nem találkoztunk, hogy lediplomázott és hazaköltözött Lvivbe 2013-ban ·     felmentünk a „High Castle” dombjára, vár már nincs ott, de jó a kilátás a városra. Megnéztük az örmény és a lengyel katedrálist is, a Rynok teret, Ivan Franko és Ivan Fedorovics emlékművét, és egy örmény kávézóban kávéztunk az „örmény utcában”. ·      már péntek este, ahogy megérkeztünk Lvivbe „megcsapta az orromat” az Osztrák-Magyar Monarchia atmoszférája, teljesen otthon éreztem magam az első perctől kezdve. Később olvastam, hogy direkt nagyon rájátszanak az osztrák-magyar imázsra, nem csodálom, a későbbiekhez képest könnyűvolt  a Monarchiának aranykornak tűnni. ·          délután városnéző séta a kirándulást szervező tanárokkal o    a Nachmanowicz avagy „aranyrózsa” zsinagóga hűlt helye-de a szerkezetét ki lehet venni a szo

márc. 17. péntek ·          Buchach o    Agnon, az eddigi egyetlen Nobel-díjas héber szerző szülővárosa (Smuel Cacskeszként születet itt)  Agnon o    az Agnon név onnan jön, hogy az első novella, amivel hírnevet szerzett, egy agunáról szól  o    Agnon-ház, azutcát elnevezték Ulica Agnonának o    Városháza -késő 18. sz., késő Barokk stílusban o    Bartal szerint hatalmas szakadék tátong aközött, amilyennek az ember Agnon művei alapján elképzeli Buchachot és amilyen volt ·          Chortkiv/Csortkov o    az első Chortkover rebbe (1827-1903) a ruzsini rebbe fia, annyira gazdag lett, hogy megvásárolta a Potocki grófok csortkovi palotáját (nem kell aggódni, volt nekik Lembergben és Varsóban is palotájuk), amiben harmincvalahány szoba volt -igen, valószínűleg elmondható az a 19. sz. haszidokról is, mint amit a mai ukránokról írtam korábban, és Israel Joshua Singer Yoshe Kalb c. regényéből határozottan úgy tűnik, hogy a rebbék dúskáltak a vagyonban, miközben a legtöbb has