Ági cikkei és egyebek/ Articles and Other Reflections by Ági

Július 18. és 21. között Kassán volt az egész család a MAZSIKE (Magyar Zsidó Kulturális Egyesület) által szervezett kulturális zarándoklaton. Apu idei 70. születésnapja volt az egyik apropó, amiért el akartunk menni Kassára, ugyanis ott született. Egy gyerekkori fényképalbummal felszerelkezve pásztáztuk a főutca minden házát, aminek van kovácsoltvas erkélyrácsa, hogy megtaláljuk a szülőházát. A fényképek persze főleg egyéves apukám megörökítését szolgálták, de a hátterében látszik az erkélyrács és a szemközti ház homlokzata. Szülőházkeresőben már 10 évvel ezelőtt, amikor apu 60 éves is volt, jártunk Kassán, de fényképalbum nélkül. Persze önmagában attól, hogy tudjuk hogyan nézett 1944 nyarán az erkély, nem tudtuk beazonosítani azt a bizonyos házat. De sikerült belelkesítenünk az egyik tüneményes helyi idegenvezetőnket, Czima Erzsikét, aki rájött a megoldásra, amire már rég rá kellett volna jönnünk, főleg az a ciki, hogy nekem, történészpalántának nem jutott sosem eszébe: megnézi az 19

Apu 70. szülinapi bulijának képei itt láthatók albumba rendezve.

Sokkal kevésbé jó ez a könyv, mint amire számítottam. Ugyanakkor a rengeteg információ, amit megtudtam belőle nagyon elgondolkodtatott és a műfaj problémája is foglalkoztat. Ez egy család életrajza, és éppen ezért nem működik igazán szerintem. Egy életrajzban pont az a jó, hogy egy adott személyről minden elérhető kikutatott információt megtudhatunk, és nyilván csak akkor kezdünk bele egy életrajz olvasásába, ha nagyon érdekel az illető élete és személye. Egy családnál már bizony előfordulhat, hogy a szereplők többsége nem érdekli az olvasót, és Alexander Waugh mintha néha maga is elveszítette volna a fonalat, időnként kevesebb lánygyerekről beszél, mint ahány volt a Wittgenstein családban, (szegény Lenkáról feledkezett meg). Nem is csodálom, hogy elvesztette a fonalat ennyi szereplő és memoár mellett. A legtöbb Wittgenstein nagyon is tudatában volt önmaga és családja fontosságának, ezért rendesen keletkeztek egymásnak néha ellentmondó családi visszaemlékezések. Az igaz, hogy Ludwi

Nem pont most történt, de ma találtam meg a Napvilág Kiadó honlapján Körmendi Ferenc Júniusi hétköznap c. regénye leírásánál egy saját blogbejegyzésemre mutató linket a "Sajtóvisszhang" szekcióban: http://napvilagkiado.eu/webaruhaz/shop.product_details/1-ujdonsagaink/flypage.tpl/825-juniusi-hetkoeznap/  Nagyon megtisztelve érzem magam és fel vagyok dobva, a végén talán tényleg sajtómunkás leszek. Ebből az alkalomból eszközöltem két apró javítást ebben a régi blogbejegyzésemben: http://kelemenagnes.blogspot.hu/2012/06/ujra-kiadtak-kormendi-ferenc-egyik.html

Nehéz volt megszokni a nyelvezetét az elején, de a történet annyira mozgalmas, hogy viszi az embert és mivel a történet olvastatta magát, megszoktam a fura nyelvezetet is (mintha utánozná az 1910-es és 20-as évek magyarját). A női főszereplőben azt hiszem egy kicsit túl sok dolgot sűrített össze az író: zsidó orvostan hallgatónőként szocialista is lesz és pszichoanalízisbe is jár. Mindenesetre nagyon tetszett, hogy ez a regény az irodalom nyelvén tesz értelmes állításokat a Trianon-traumáról (mint T-szindróma), a dualizmus idealizálása nélkül. Részletesebb és komolyabb recenziómat lásd itt, a Hungarian Literature Online oldalon .  (Könyv adatai: Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Pozsony, Kalligram, 2013.)

[This article was originally published in The CEU Weekly, Issue 32, April 10, 2013.  http://ceuweekly.blogspot.hu/2013/04/an-exhibition-by-ceu-alumnus-leading.html )] On the occasion of The CEU Weekly’s anniversary, I would like to introduce something that the CEU community can be proud of. The curator of a very interesting current exhibition of the city “Leading the Dead” – The World of János Major” is a CEU alumnus, Daniel Véri. He is an art historian, currently a PHD candidate, and graduated as a master of arts at CEU’s History Department in 2010. János Major (1934–2008), graphic and conceptual artist, was a major figure of the Hungarian neo-avant-garde and a member of the so-called IPARTERV generation that emerged in the sixties. This exhibition is dedicated to one characteristic segment of his oeuvre: works connected to death and demise; the world of tombs and cemeteries. Major’s works presented in the exhibition are organized along the lines of those specific traumatic eve