Kassai kalandok

Július 18. és 21. között Kassán volt az egész család a MAZSIKE (Magyar Zsidó Kulturális Egyesület) által szervezett kulturális zarándoklaton. Apu idei 70. születésnapja volt az egyik apropó, amiért el akartunk menni Kassára, ugyanis ott született. Egy gyerekkori fényképalbummal felszerelkezve pásztáztuk a főutca minden házát, aminek van kovácsoltvas erkélyrácsa, hogy megtaláljuk a szülőházát. A fényképek persze főleg egyéves apukám megörökítését szolgálták, de a hátterében látszik az erkélyrács és a szemközti ház homlokzata. Szülőházkeresőben már 10 évvel ezelőtt, amikor apu 60 éves is volt, jártunk Kassán, de fényképalbum nélkül. Persze önmagában attól, hogy tudjuk hogyan nézett 1944 nyarán az erkély, nem tudtuk beazonosítani azt a bizonyos házat. De sikerült belelkesítenünk az egyik tüneményes helyi idegenvezetőnket, Czima Erzsikét, aki rájött a megoldásra, amire már rég rá kellett volna jönnünk, főleg az a ciki, hogy nekem, történészpalántának nem jutott sosem eszébe: megnézi az 1943-as lakcímjegyzékben, hogy hol laktak a nagyszüleim, ott született az apukám és lefényképezi azt, ami most van a helyén és elküldi a képet nekünk. Nagyon hálásak vagyunk! Az utolsó délelőtt a Márai-emlékszoba egyik képe alapján egyébként rájöttünk, hogy azt a házat már lebontották, mert tudtuk, hogy a Márai család vaskereskedése volt a szomszédban. Szóval végül ki is derült, hogy melyik mai ház helyén kell keresni a szülőház hűlt helyét.

Csütörtök

Visszatérve az utazás elejére, még Pestről menet megálltunk Abaújszinán megnézni az ottani zsidó temetőt és az I. és II. világháborúk áldozatainak emlékművét. A temetőt rendszeresen gondozzák az Amerikában élő haszid leszármazottak adományaiból. Ezenkívül van egy nagyon szép református templom is a faluban (a középkorban épült, és egy IV. Béla ábrázolás is van a bejáraton), ami érdekes módon tele van portrékkal, pl. Melanchton, Kálvin, Luther, Bocskai és Bethlen Gábor ábrázolásaival.

Délután Kassán csoportosan elmentünk Klein Rudolf új fotókiállításának megnyitójára a Rodostói udvarba. Egy csomó közép-európai zsinagóga fotója ki volt állítva alaprajzzal és magyarázatokkal, típusokba rendezve (mint pl. református templom-típusú, katolikus katedrálist utánzó stb.), de csak a töredéke annak, ami be van mutatva a könyvében. Klein Rudolfot nagyon szeretem, hallgattam már madrichképzésen és judaisztika tanulmányi kiránduláson is. Ugyanebben a Rodostói udvarban gulyás-ebédre voltunk hivatalosak, amit Rákóczi-túrós követett. Úgy látszik, Szlovákiában is a pörköltet hívják gulyásnak, de lehet, hogy ez az egy hely nem nyújtott reprezentatív mintát a szlovákiai gulyás-interpretációról.

Az egész utazás rá volt szervezve a Kassai Mazel Tov zsidó kulturális fesztiválra, úgyhogy mindhárom este koncerten voltunk. Első nap kamarazenein (Mendelssohn Kamarazenekar), a Művészetek házában, ami valaha a neológ zsinagóga épülete volt. A koncertről kijövet az utcán egyből szarvasi ismerősbe botlottam: Tillova Estibe. Nem volt nagyon meglepő, hogy pont Kassán és pont egy zsidó fesztiválon összefutunk, de nagyon megörültem neki.

Péntek

A második napon, azaz péntek délelőtt megnéztük Czima Erzsi vezetésével (a társaság másik felének Hoffmann Éva volt az idegenvezetője) a kassai óvárost:

·         Maraton tér

·         Színház,

·         Premontrei templom, ahol I. Rákóczi Ferenc van eltemetve

·         Lőcsei ház: már a középkor óta vendéglátó ipari üzemegység, ott szálltak meg a lőcsei kereskedők. Az egyik este ott is pizzáztunk a szüleimmel.

·         A Lőcsei háztól kettővel jobbra látható szecessziós házat

·         Történelmi Városháza, homlokzatán a salamoni ítéletet ábrázoló dombormű

·         Megay cukrászda (most Carpano), ahol Márai és Lola megismerkedett

·         Henszlmann-ház

·         Ferences templom

·         Koldus-ház: a legenda szerint egy koldus a kassai polgároktól kapott adományokból gyűjtött össze annyi pénzt, hogy ezt a kis főutcai palotát fel tudta építtetni vagy megvenni.

·         Andrássy-palota

·         Csáky-Desewffy palota

·         Esterházy János szobor: ő volt az egyike annak a 3 képviselőnek a szlovák parlamentben, akik 1942-ben a zsidók kitelepítése ellen szavaztak. A háború után mégis – annak a parlamentnek az összes tagjával együtt  - fasisztának nyilvánították és életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

·         Zenélő szökőkút

·         Orbán-torony

·         Szt. Erzsébet székesegyház, Rákóczi-kripta

Délután a zsidó emlékhelyeket néztük meg:

·         Régi Ortodox zsinagóga

·         Új ortodox zsinagóga (Puskin utcai)

·         Haszid imaház,

·         Zsidó temető

(Kassán 11 500 zsidó élt az 1944-es deportálás előtt, amikor a város lélekszáma 40 000 volt. Hát ezt sikerült megváltoztatni…)

Este az evangélikus templomban a Tzomet zenekar világzenei zsidó koncertjén voltunk (vagyis askenázi, szefárd és mizrachi zene is volt). Szép élmény volt egy keresztény templomban zsidó zenét hallgatni, és látni, hogy lelkes a közönség. Szerintem a lelkész megmondta a gyülekezetben, hogy illik részt venni. Három számot felismertem: egyet Palya Bea szefárd lemezéről, kettőt Szarvasról.

Esti belvárosi séta Sajó Tamás művészettörténésszel:

·         A Jakab-család neogótikus palotája: érdekes dolgokat mesélt róla Sajó Tamás. Az építtető Jakab eleve Mátyás-kultuszhelynek szánta a házát és hajaz is a Vajdahunyad-vár pesti másolatára. Később aztán a város egyre jobban a magáénak érezte ezt a magánpalotát és tényleg tettek rá egy Mátyásról megemlékező plakettet a Mátyás-évben. 45-ben meg Benes lakott itt, amikor Kassára jött kihirdetni azt az inkriminált dekrétumot, ami a mi családunk történetének átmeneti kassai fejezetét is lezárta.

·         Domonkos templom

Szombat

Szombaton egész nap buszoztunk. Bártfán ért az egész út legszebb tapasztalata, mert találkoztunk a két Hudák úrral (apa és fia), akik (nem zsidóként) az egykori bártfai zsidó élet emlékeinek ápolásának szentelték az életüket: rendbe hozták a régebbi, a városfalon kívüli zsinagógát és kiállítást rendeztek benne. A kiállítás tök jó gyerekeknek, de felnőtteknek is sok hasznos adat derül ki a feliratokból, mindenféle társadalomtörténeti és statisztikai adalék a Bártfa környékéről elhurcolt emberekről.

A kelet-szlovákiai városokban suburbiumnak nevezik ezeket a városfalon kívüli zsidónegyedeket, amikből később beköltöztek a zsidók a belvárosokba. Hudákék ráadásul nagy lelkesedéssel megmutatják mindezt, ha turisták jönnek és felkutatták a régi bártfai zsidók leszármazottait Kanadában, tehát mindennek a finanszírozását is ők szervezik meg. Az idősebb Hudák úr egyébként mérnök, a zsidó örökséget a szabadideje kontójára ápolja. Azt mondták, hogy a háború előtt Bártfa belső területén a lakosság 40%-a zsidó volt. A belvárosban van egy újabb zsinagóga tanulószobával, azt egy másik lelkes helyi (nem zsidó) gondozza és tárlatvezeti. Ő még ismerte az utolsó zsidókat, akik Bártfán éltek, ezért nem tudta nem elvállalni ezt az elkötelezettséget.

Bártfa főtere a kis középkori német városokéra emlékeztet: precíz elrendezés, gyönyörű épületek, amelyek mégis tökéletesen unheimlich érzést keltenek bennem. A Szent Egyed templomban viszont feloldódott ez az unheimlichkeit bennem. Tele van oltárképekkel és szobrokkal, és nem csak gótikus, hanem barátságos is.

Eperjesen sajnos nem néztük meg a zsinagógát, de az igaz, hogy pihentető volt egy órát csakúgy sétálni egy kedves kis főtéren. Ott is van egy a Szent Egyed templomhoz hasonló, de kisebb volumenű gótikus templom. Ezen kívül Sissi-szobor, hogy a magyar tursitanőknek legyen mivel fényképezkedni, reneszánsz szökőkút, amit a fáma szerint egy zsidó építtetett, hogy meghálálja a városnak letelepedési engedélyét. A Rákócziak eperjesi rezidenciáját is láttam kívülről, és az eperjesi vésztörvényszékről megemlékező emlékművet, valamint számtalan szobrot és domborművet, amelyek II. János Pál pápa 1995-ös látogatásáról emlékeznek meg. (Persze akkor elment Kassára is, és ott is van erről emléktábla.)

Este a kassai Városházán voltunk a Kaschauer Klezmer Band és a Budapest Klezmer Band koncertjén. Nem vagyok a klezmer nagy kedvelője, de most nagyon hatott rám a Kaschauer Klezmer Band zenéje. Iszonyatosan elkeseredtem közben, de ez katartikus is volt, lehet, hogy azért, mert egy 4 napos múltkutatás közben került rá sor. Egy nagyon hosszú asszociációs lánc indult meg bennem, ami miatt a közben még sírtam is egy kicsit.

Nem volt szerencsés, hogy a koncert két felvonása oszlott meg a két zenekar között, mert az amúgy is sokkal ismertebb Budapest Klezmer Band a dramaturgiailag is sokkal kedvezőbb második felvonást kapta, így teljesen olyan volt, mintha a kassai klezmer csak egy elő zenekar lett volna. A Budapest Klezmer Band előadása sokkal vidámabb volt, a klezmer persze tud „mulatós” is lenni és Jávori Fegyának nagy rutinja van a közönség szórakoztatásában. Csak nem tudom, hogy jól tette-e, hogy a rengeteg dumát mind csak magyarul mondta el (leszámítva egy bevezető szlovák mondatot). A kassai városházán rendezett fellépéseken nyilván érzékeny pont, hogy hogyan viselkednek a budapesti fellépők. Lehet, hogy most jól meg lett mutatva, hogy itt most egy MAGYAR zenekar játszik, és mint tudjuk, minden zsidónak fitogtatnia kell manapság a magyarságát Magyarországon, csak nem biztos, hogy a következő nyáron is meghívják őket a zsidó fesztivál szlovák szervezői. Nem tudom, mennyit látnak ezekből a kelet-európai nemzeti játszmákból azok a bizottságok, akik az EU-s pályázati pénzeket osztogatják arra, hogy multikulti módon megbékéljünk a szomszédos népekkel. Szerintem a Tzomet zenekar frontembere, aki előző este az evangélikus templomban lépett fel, sokkal szimpatikusabban viselkedett azzal, hogy angolul mondta a töltelékszövegeket a számok között. Mondjuk, azt sem tudom, hogy vannak-e egyáltalán szlovák szervezők a kassai Mazel Tov fesztivál munkálataiban, vagy bármi másmilyen zsidó program szervezésében. A Mazel Tov fesztivál megszervezésében oroslánrészt vállalt a MAZSIKE, az biztos. Külön köszönet Deák Andi és Takáts Panni előkészületeiért, és hogy olyan lelkesen vezették az utazást!

Vasárnap

Az utolsó napon megcsináltuk a kötelező kassai Márai-zarándoklatot a szobrához és a Márai-házba. (Most már tényleg itt az ideje, hogy elolvassam Márai könyveit, amik egyébként is tized olyan vastagok, mint a regények, amiket olvasni szoktam, csak még sosem éreztem késztetést egyikre sem.)

A Márai-séta után máris buszba szálltunk és elhagytuk Kassát. Kívülről láttuk Krasznahorka várát, ami nem látogatható a leégése óta, de remélik, hogy jövőre mát megnyithatják. A betléri Andrássy-kastélyban látott töméntelen mennyiségű undorító giccs felkorbácsolta lappangó arisztokrata- és feudalizmus ellenes szenvedélyeimet. Egyszerűen nem tudok hova lenni a felháborodástól, hogy ennyi aranyat elfolyattak ennyire ízléstelen műalkotásokra. Az ötödrendű festőktől megrendelt borzalmas portrékra elköltött pénzből lehetett volna inkább egy kevés Monet vagy Klimt képet venni. Az borított ki a legjobban, hogy éppúgy kezelték a gyűjteményükben a polinéz ember preparált fejét, mint a medve- és farkas trófeákat. Nem azért, hogy hazabeszéljek, de bizony a nagyon kevés ízléses tárgy egyike egy hanukia volt, amit ajándékba kaptak egy zsidótól.

Az út során készült nem kevés képem itt érhető el.