Alexander Waugh: A Wittgensteinek. Egy békétlen család.

Sokkal kevésbé jó ez a könyv, mint amire számítottam. Ugyanakkor a rengeteg információ, amit megtudtam belőle nagyon elgondolkodtatott és a műfaj problémája is foglalkoztat. Ez egy család életrajza, és éppen ezért nem működik igazán szerintem. Egy életrajzban pont az a jó, hogy egy adott személyről minden elérhető kikutatott információt megtudhatunk, és nyilván csak akkor kezdünk bele egy életrajz olvasásába, ha nagyon érdekel az illető élete és személye. Egy családnál már bizony előfordulhat, hogy a szereplők többsége nem érdekli az olvasót, és Alexander Waugh mintha néha maga is elveszítette volna a fonalat, időnként kevesebb lánygyerekről beszél, mint ahány volt a Wittgenstein családban, (szegény Lenkáról feledkezett meg). Nem is csodálom, hogy elvesztette a fonalat ennyi szereplő és memoár mellett. A legtöbb Wittgenstein nagyon is tudatában volt önmaga és családja fontosságának, ezért rendesen keletkeztek egymásnak néha ellentmondó családi visszaemlékezések.

Az igaz, hogy Ludwig Wittgensteinről már jó pár életrajz íródott, miközben a testvérei sorsa is nagyon izgalmas volt. Alexander Waugh lelkiismeretesen utánanézett a dokumentumoknak és korrekten telerakta a könyvét hivatkozásokkal. Mégis úgy érzem, hogy családregény formában olvasmányosabb lett volna az eredmény. Nagyon zavar, hogy miközben egy kutatáson alapuló könyvről van szó, tele van masszív szubjektív értékítéletekkel, ezek teljesen legitim módon lennének jelen egy regényben. De egy kvázi történelmi feldolgozásban zavaróak. Leginkább az zavar, hogy megkülönböztet az antiszemitizmuson belül egy altípust, mint "úriember-antiszemitizmust". Szerintem attól, hogy a 20. század elején létezett ez a jelenség, most már épp a 20. századi történelem miatt nem szabad ezt legitimnek tekinteni, mert tudjuk mi minden történhet, amikor a megvetés és a gyűlölet belefér egy illemkódexbe.

A történettel kapcsolatban több minden is elgondolkodtat. Egy kicsit csalódást okozott, hogy az Anschluss után Bécsben maradt nővérek megmentésében semmi szerepe nem volt annak, hogy Ludwig Wittgenstein és Hitler osztálytársak voltak korábban. Mindamellett maga a pénzügyi-tranzakció sorozat, amivel a Svájcban lekötött Wittgenstein-vagyon aranytartalékából sikerült elérni, hogy a nővérek ne legyenek a Holokauszt áldozatai, nagyon izgalmas volt, őszintén szólva nem is tudtam minden lépését követni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kaffka Margit: Színek és évek

Simone de Beauvoir: A második nem (A nekem fontos részek jegyzete)

Szabó Magda: Régimódi történet