G.A. úr Köpenickben

Figyelmeztetés: a bejegyzés hirtelen haragból íródik.

Valószínűleg el voltam kényeztetve az olaszországi kutatóutakkal, mert ott szuper empatikusak a levéltárosok (is), és figyelembe veszik, hogy a külföldi kutatóknak korlátozott idejük van, ezért hagyják, hogy tovább ott maradjanak, mint a hivatalos nyitvatartási idő, sőt hajlandók a saját munkaidejükhöz hozzáadni fél órát. Arról nem is beszélve, hogy érdeklik őket az emberek, beszélgetnek, meghívják kávéra, szóval nagyon jó élmény ott lenni. Bécsben és Prágában nincs ilyen extra jófejség, de megvan az elemi udvariasság és segítőkészség. Meg tudatában vannak annak, hogy végső soron nekik is jó, ha valaki használja az anyagaikat a munkájához. 

Annak elismerésével, hogy Berlinben is a műegyetem levéltárának igazgatója nagyon jó fej és segítőkész (és ő is ott maradt egyszer miattam fél órával tovább egyszer, sőt felajánlotta, hogy segít kiolvasni a nehéz kézírásokat), most fröcsögni fogok a Humbold Egyetem Levéltáráról.  

A Humboldt Egyetem Levéltára viszont azt a -talán unfair -érzést kelti bennem, hogy na ez a híres minden rugalmasságot és humanizmust semmibe vevő szabálykövetés az, ami nácizmust lehetővé tette. Csakis a nagyon hülye, kevés órás nyitvatartásukban kutathat az ember. De ami miatt billentyűzetet ragadok az, az ami ma reggel történt. Mivel hétfpn 9-kor nyitnak, ma is korán indultam el. Ott van két leváltáros már a kötött munkaidejét töltve és közlik, hogy menjek el, mert kedden 11-kor nyitnak. Megkérdezem, hogy ha a mikrofilmolvasót nem is szabad használni, nem ülhetnék le az olvasóteremben a  saját könyvemmel 11-ig, ha már ők úgyis ott vannak abban az olvasóteremben? Nem. És akkor mit csináljak itt a semmi közepén? Ugyanis a Humboldt Egyetem levéltára egyáltalán nincs a Humbold Egyetem közelében, hanem Köpenick egy ipari részén, ahol csak építkezések és építődaruk vannak és igazából a látvány már önmagában arra sarkallja az embert, hogy felvágja az ereit, de az a perspektíva végképp, hogy 1-2 órát sétálgasson itt egy 4 kilós laptoppal. És minden normális városrész parkkal és kávézókkal messze van, tehát bemennem a városba meg nem volt értelme erre a rövid időre. Na tehát, erre a kérdésemre, hogy mit csináljak itt 11-ig az volt a válaszuk, hogy menjek el a Kaufland-ba hátha lehet ott kávézni meg nézelődjek. Délután megkérdezem majd őket, hogy akkor is így elküldtek volna, ha tél lenne és mínusz 10 fok? Végülis a pár km-rel arrébb lévő Kauflandban találtam egy kávézót, ott ragadtam magamhoz a billentyűzetet, hogy kiadjam magamból a dühöt, amit ez a szürreális jelenet kiváltott belőlem.  A hab a tortán amúgy az, hogy itt Wiener Melange-ot kértem, mert általában a bécsi elnevezésű dolgok sokkal jobbak, mint bármilyen német kávé, és kiderült, hogy itt Köpenickben a Wiener Melange azt jelenti, hogy tejszínhab van rajta.

Életem mostani szakaszában nagyon nagyon kell erőltetnem magam, hogy észrevegyem a az élet pozitívumait és azokra koncentráljak a Lex CEU és a liberális demokrácia omladozása közben. Úgyhogy maradjunk abban, hogy jó, hogy nem mínusz tízben történt mindez. Ráadásul két másik levéltárban is fogok dolgozni a következő két hétben, úgyhogy nem ez a levéltár lesz az egyetlen berlini levéltári élményem.