Előttünk az élet?

Az "Előtted az élet" (Tutta la vita davanti) című olasz film nagyon érdekesnek ígérkezett a története alapján és jól is indult. Adott egy friss filozófia diplomás lány, aki nem talál állást az egyetemi világban, de máshol sem nagyon, úgyhogy végül telemarketinges lesz egy borzalmas multinál. Hihetetlenül fölösleges háztartási gépeket kell elsóznia iszonyat drágán. A multik HR stratégiáját és hiéna üzletpolitikáját (valamint üzleti erkölcsét) kiválóan kifigurázza a film. Ezen kívül  még azok is átverik Martat (Isabella Ragonese alakítja), a főszereplőt, akiknek a szerepe teljesen más lenne: a saját fidanzato-ja, és a szakszervezetes Giorgio is, aki nemcsak lefekszik Marta barátnőjével, de kiderül, hogy mindkettejükkel úgy kezdett ki, hogy közben nős és van gyereke is.
A három negyedénél azonban megbicsaklott a cselekmény és teljesen indokolatlanul vidám a lezárás, miután már tragédia tragédiát követett: volt öngyilkosság, börtönbe kerülés, idegösszeomlás, prostitúcióba sodródás (ez mind különböző szereplőkkel történt) egyszer csak vidáman ebédel Marta, a prostituálódott barátnője és annak kislánya a szemét multi által átvert néninél és az Oxford Journal of Philosophy is lehozza Marta cikkét. Egyszerűen nem értem, hogy minek kellett egy filmre, ami realisztikusan ábrázolta  nemzedékünk bölcsész értelmiségének kilátástalan helyzetét, ráerőszakolni egy happy end-et, vagyis rózsaszín farkot, hogy Mérő Lászlót idézzem.

Egy nagyon szép jelenetet azért kiemelek: a leendő barátnő kislánya választja ki Martát magának babysitternek, úgy, hogy egyszerűen a metrón  a kezébe nyom egy cédulát, mondván, hogy "az anyukám babysittert keres, hívd fel".

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kaffka Margit: Színek és évek

2020-as olvasás kihívás magamnak

Baloldali zsidó nyafogás egy könyv ürügyén -vigyázat, nagyon szubjektív