ELTE öregdiák tiltakozása az ELTE szégyenteljes Gender Studies-ügyi nyilatkozata ellen
Mint ELTE alumna, mélységesen szégyellem az alma materem 2018. aug. 10-i sajtóközleményét, amely szerint „tudomásul veszi és tiszteletben tartja” a kormány rendeletmódosító előterjesztését, amely a társadalmi nemek tanulmánya szakok betiltását helyezi kilátásba, valamint „ a végleges szabályozás megjelenéséig, illetve a rendelet indokolásának megismeréséig az ELTE nem kíván a fentieken túl a témában állást foglalni.” Az állást nem foglalásról szóló állásfoglalás nem csak egy Örkény egypercesbe illő abszurdum, hanem szégyenteljes kiszolgálása is a politikai hatalomnak. Mint (többek között) egyetemtörténetet kutató történész, tisztában vagyok vele, hogy az állami felsőoktatási intézmények többnyire nem tudnak a politikai elnyomással szembeni ellenállás élére állni. Nem vártam tehát hősies lázadást az ELTE vezetőitől. De nem egyszerűen beletörődnek a tudományellenes intézkedésbe, hanem még biztosítják is róla a kormányt, hogy a világért sem fognak kiállni saját kollégáik és hallga...