Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2017

Baloldali zsidó nyafogás egy könyv ürügyén -vigyázat, nagyon szubjektív

Általában szépirodalom szokott lenni az a könyv, amit olvasok a munkával kapcsolatos könyvek mellett, és amint befejeztem egy ilyet, azonnal elkezdek egy másikat. Egyfajta lelki szükséglet, hogy közvetlenül elalvás előtt és a mindennapi élet során adódó holtidőkben (várakozás, tömegközlekedés) szépirodalmat (majdnem mindig regényt, nagyon ritkán novellát) olvassak, képzeletbeli történeteket és ne szakmát.  Ezen a nyáron viszont úgy döntöttem, hogy időt kell szánnom arra, hogy fejlesszem önmagam, hogy rendesen kialakítsam a véleményem olyan témákról, amik nagyon foglalkoztatnak és nem rendesen megalapozott véleményem van róluk, hanem inkább olyan szekértábor alapján felvett véleményem. Úgyhogy mostanában az általában regényolvasásra szánt időben művelem magam. Izraellel és a megszállt területekkel kapcsolatban mondjuk nem az a legjobb kifejezés, hogy nem tudtam eleget és ezért csakúgy automatikusan kiválasztottam azt az álláspontot, amit általában a hozzám hasonló világnézetű és p...